Kegyelmet a császáros anyukáknak

Mielőtt N született, rengeteget olvastam a természetes szülésről. Mivel az előző császár óta 15 év telt el, most simán nekimehettem egy természetes szülésnek.
Nem az lett belőle, hanem még egy császár. Most már sírás nélkül tudok róla beszélni, megbékéltem a szüléseimmel.

Nem rég olvastam egy cikket a fenti címmel. Az eredetit itt olvashatod angolul: Katt



Pár dolgot, gondolatot átemeltem az eredeti cikkből, mert annyira egyetértek, együtt/egyet érzek a szerzővel.
Nem akartam császárt, egyet sem, igazából az első várandósságomnál eszembe sem jutott. Nem foglalkoztam vele, nem olvastam róla, hiszen az velem nem történik meg. Sima szüléseim lesznek, kis vajúdás, hősiesen, mosolyogva viselt fájdalom, hát anyuka leszek vagy mi! Aztán jött a valóság.
Az én szülésem a műtét lett. Kétszer.
Nem én választottam, ahogy szerintem a császáros anyukák nagy része sem akarta a császárt.

Sokáig ki sem bírtam mondani, hogy "szültem", az én gyerekeim "születtek". Egy senkiházi vagyok, aki még szülni se tud... milyen nő az ilyen?... mi lesz a gyerekeimből?... nem lesz sose normális anya-gyerek kapcsolatom velük...milyen anya az ilyen? A kérdésre, hogy: na, milyen volt a szülés? mindig azt feleltem: császár lett. És lehajtottam a fejem. Mert azt gondoltam, hogy ha akkor még várunk egy kicsit, hogy erősödjenek a fájások; ha a kórházban még mászkálok egy kicsit, oldalt fekszem, hogy erősödjenek a fájások. Ha guggolok, és ha megvettem volna azt az illóolaj keveréket... ha azt mondom az orvosnak, hogy várjon még 10 percet... akkor lehet... az én hibám, még szülni sem tudok.

Soha senki nem nézett rám ferdén amiatt, hogy császárral szültem. Soha senkire nem néztem ferde szemmel amiatt, hogy császárral szült. Mégis valami elemi fájdalom tartott fogva, hogy nem úgy történt, ahogyan kellett volna, ahogy akartam, ahogy ideális.
Minden hüvelyi szülés úgy történik? Testi-lelki sebek nélkül? Tényleg jobban tud kötődni a gyerekéhez az, aki normál úton szült?

Azt gondolom, hogy a kórházi szülések és az orvosok démonizálása nem segít. A természetes, vagy legalábbis hüvelyi szülés egyedül üdvözítővé való nyilvánítása nem segít.
Miért van ennyi császár? Mert gonoszok az orvosok? Vagy ez egy eszelős összeesküvés? Vagy csak fogalmunk sincs róla, hogy képesek vagyunk szülni? Ez vajon az orvosok hibája, vagy esetleg próbálnak sz@rból várat építeni?

Ó, neked is császárod volt? Azok a szemét orvosok és a sok indokolatlan beavatkozás! Ugye olyan érzés, mintha a lelkedet erőszakolták volna meg a műtő asztalon?!

Mi a fene?! Egyre mélyebbre toljuk a tőrt egymás szívébe, és nem segítünk, inkább lelőjük a sebesülteket.
Elpityeredik a friss anyuka, mert akár így-akár úgy de nem olyan lett az a szülés, ahogy tervezte? Öleld meg, az Isten szerelmére, és ne gyötörd azzal, hogy tovább frusztrálod, és gerjeszted benne a haragot! Hadd sírjon, hadd gyászolja el a szülését!

A császármetszés nem ideális módja a szülésnek. Igaz. A születés módja fontos tényező az ember életében. Igaz. Ember lesz a császárral született gyerekből is. Igaz.

Ahelyett, hogy borzasztó statisztikákat, és ijesztő hegeket lebegtetnénk, inkább mutathatnánk egy kis kegyelmet a császáros anyukák felé, nemde Asszonyok?