Ugrás a fő tartalomra

Meanwhile

Az írás kicsit elmaradt, mert december 8-án megérkezett N.

Szüléstörténetet nem biztos, hogy akarok írni, ezt majd még eldöntöm, de az előzmények megérnek pár sort.

Szorosan kapcsolódik ugyanis a pcos-ir-túlsúly és társai ördögi körbe.


Amikor összeházasodtunk, biztosak voltunk benne, hogy: szerintem 3- szerinte 4 vagy 5 gyerekünk lesz. Mindketten nagy családban nőttünk fel, nekem 2 tesóm van, neki 3+ az a kismillió gyerek, aki folyton náluk lógott, vagy az anyukája bébiszittelte.

A kezdés nem is volt rossz, mert az augusztusi esküvő után, következő év júniusában megszületett A. Nagyon örültünk az érkezésének, izgatottak voltunk, és persze meg voltunk győződve róla, hogy biztosan tudjuk hogyan kell nevelni egy gyereket.. blö... nem tudtuk :D

A szülésre a magam módján készültem (16 évvel ezelőtt): sok lila és rózsaszín köddel, elméletekkel és vágyakkal. A valósággal, lehetőségekkel vajmi keveset foglalkoztam, szülésfelkészítőre nem mentem, de még csak arra sem vettem a fáradságot, hogy egy felkészítő videót megnézzek. Hogy ez okozta, vagy amúgy is ez lett volna, nem tudom... A 38. héten elfolyt a magzatvíz, fájások nem voltak, ezért 24 óra után császár lett. Kaptam egy csini hashártya gyulladást is, így anya és A a szülés után 23 nappal távozhattak a kórházból. Sokk volt nekem is, az apának is, a gyereknek nem tudom... biztosan benne is nyomot hagyott.

Ami ezután jött: 30 kg súlyfelesleg 1 éven belül, ciklus szétesés, ízületi nyavalyák, hangulat ingadozás, még egy év után bélyeg: másodlagos meddőség. Kis hormonpótlás, "fogyjon le", kivizsgálások, küret, elvesztett baba. Gyász, lájtos depresszió. Senki se tudott olyan választ adni a "miértjeinkre", amit el tudtunk volna fogadni, inkább belenyugodtunk. Időközben szóbajött nevelőszülőség, örökbefogadás, de sosem voltunk elég bátrak, hogy megtegyük az első lépéseket, mindig csak messziről szagolgattuk a kérdést.

12 évvel később lelki jellegű problémáimon dolgoztam, amikor végre beadtam a derekam, és csináltattam egy terheléses vércukor és teljes hormonpanel vizsgálatot. A labort egy pcos-ir specialista barátnő kérte, hogy nézzük már meg,.. A súlyom ekkor volt kb. a maximumon, és szerintem ő már rámnézésre tudta, hogy milyen pocsékul fog kinézni az a laborlelet.

Úgy is lett! Bár már pár hónappal azelőtt elkezdtem figyelni a kaja adagokra és minőségekre, a terheléses cukor eredményem egy hajszálnyira volt a hivatalos cukorbetegséghez szükséges értéktől, a pajzsmirigyem működése a béka feneke alatt, a nemi hormonok szana-széjjel, mint a pusztába szétzavart ménes. Ezek alapján nem volt csoda sem a meddőség, sem az elveszített terhesség. A jó hír az volt, hogy az állapot kezelhető, javítható, gyógyulhatok. Persze kemény munkával. El is hangzott a kérdés: "Hány éves is vagy? 36? Ha most összejönne egy baba, bevállalnátok?" Én kicsit megszeppentem a kérdésen, de rávágtam, hogy persze! Nem gondoltam én arra, hogy ez velünk megeshet... 12 év: vizsgálatok, kezelések, reménykedés, csalódás, gyász, én csak egészséges akartam lenni, megszabadulni a rettenet túlsúlyomtól és szép párja lenni a szerelmemnek.

A terápia: meforal + 160g CH diéta + heti 4x40 perc mozgás, ezt megfejeltük vitaminokkal és ásványianyag pótlással. Január közepén kezdtem a diétát és a sportot (ez utóbbit nehezen), az első szem gyógyszert 2014.02.01-én vettem be, 2014.03. 25-én egy pozitív teszt mutatta, hogy most már négyen leszünk.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mindenmentes házi májkrém recept

A családban majdnem mindenki szereti a májkrémet, még a legkisebb is. A bolti májkrémben nagyon kevés olyan összetevő van, amit úgy magában szívesen megennék, vagy megetetnék mással, szóval azt inkább offolom.
Évekkel ezelőtt ettem már házi májkrémet, de akkor az nagyon nem ízlett, nehéz volt és száraz. Akartam egy nagyon szuper sajátot, és elsőre sikerült, amit azóta már többször megismételtem.


Elengedtem és visszakaptam

Arra már rájöttem, hogy az anyaság, vagy lehet, hogy az élet úgy egyáltalán hullámvasút. Egyszer minden és mindenki okés, máskor meg csak kapkodom a fejem, hogy hová tűnt a talaj a lábam alól?! Ez a mostani várandósság is ilyen...

Azzal kezdődött, hogy a 40. szülinapomra kaptam egy pozitív tesztet. Már egy ideje tudtam, hogy nem vagyok egyedül. Cserébe jött a pecsételő vérzés, és ment a kukába 3 prágai vonatjegy, mert nem mertem elindulni.
Pár hét para és fekvés után ez a hullám elcsitult.

Aztán a második trimeszter végén kiderült, hogy a köldökzsinór nem jó helyről ered, és valószínűleg szabadon futó erek vannak a magzatburokban. Ez akkor okoz gondot, ha beindul a szülés, reped a magzatburok, mert akkor az erek is repednek. Életveszély a babának. Hogy emellett a VBA2C terveimről is le kellett mondani, az már semmi volt, nem is érdekelt. Persze voltam olyan hülye, hogy utána olvastam a "vasa previa"-nak... nem voltak horror történetek, mert ha diagnosztizált esetről van szó…

A tanévkezdés margójára

Az a baj, hogy amikor eszembe jut valami forradalmi gondolat, akkor nem írom le, és a végén valami zavaros katyvaszból kell előhalásznom a gondolataimat. Mármint a fejemből. Nehezen szedtem ezt is össze, pedig az Aldiba menet és jövet olyan kis helyre esszének tűnt!

Nóri hamarosan 3 éves, intézményköteles, vagy tanköteles, nem tudom pontosan a kifejezések jelentéstartalmát, a lényeg az, hogy valahová járnia kellene nem sokára. Nyilván nem fog.
Sokan kérdezik, hogy mondják: jaj, akkor már mindjárt megy oviba! Én meg sejtelmesen mosolygok, vagy, ha olyan a helyzet, akkor a mosoly mellé finoman megrázom a fejem... Nagyon kényesnek érzem a témát. Mit mondjak? Nem, nem megy oviba, még otthon tudok maradni/otthonról dolgozom... persze, így van, de nem ez az igazi indokNem, nem megy oviba, az ovi nem neki való... ez is igaz, de akkor meg kerek szemmel néznek, hogy mi baja ennek a kis bűbájnak, hogy az ovi nem neki való?! Nem, nem megy oviba, az ovi nem való egy gyereknek sem... igen, ez az i…