Ezek játszódtak le bennem az elmúlt 1 hónap alatt.

Először volt Kína, ahol az 1,4 milliárd emberből 80000 beteg lett, 3000 meghalt. Nem értettem, hogy egyáltalán miért foglalkozunk vele?
Aztán a WHO világjárványt hírdetett, mert volt más kontinensen is beteg. Még mindig fura volt. Ennél több ebolás beteg volt legutóbb az USA-ban...
A kínai és az olasz karanténkor már azt gondoltam, hogy ez gazdaságilag lesz nagyon nagy szar, mert maga a vírus nem tűnik annyira vészesnek. A gazdasági leállás mindenképpen válságot hoz, amiről már vagy 2 éve olvasok, hogy elkerülhetetlen.
Aztán Olaszországban elszabadultak a hírek, és elkövettem azt a hibát, hogy elkezdtem a számokat, és a mainstream médiát nézni. Persze anélkül, hogy az okok mögé néztem volna. Itt jött a 4 nap pánik, ami lassan enyhült magától.

Aztán Olaszországban csökkentek a számok, és már hivatalos forrás is megemlített olyanokat, hogy a tényleges fertőzöttek nagyságrendekkel többen vannak az igazolt eseteknél, a halálozás pedig nagyon túl van becsülve. Kérdőíves kutatások szerint alsó hangon 5 millióan esehettek át a fertőzésen, legtöbbjük tünetmentesen vagy valami atipikus tüneteggyüttessel, mint pl. a hányás-hasmenés felsőlégúti tünetek nélkül. Február óta mindenki kizárólag a koronavírusba tud belehalni, így más halálok nem létezik. Olaszországban 20000 körül van az elhunytak száma. Ha ezt az 5 millióhoz viszonyítjuk, akkor a halálozási arány 0,4%. Nem a hivatalos mintavételekhez kellene arányítani a halálozásokat, és nem kell mindenkit vírusban elhunytnak tekinteni.

Elkezdtem informálódni. Interjúkat, cikkeket olvasni, olyanoktól, akik másképp látják a dolgokat.
Nem vagyok semmilyen szempontból sem szakértő, csak próbálom összerakni a nagy képet, és értelmet találni ebben a káoszban.
Én úgy látom most, hogy a vírus nem veszélyesebb, mint bármi, amivel nap mint nap találkozunk. A krónikus betegeknek a sima nátha is gáz lehet, hát ez is az. Életkortól függetlenül.

A tesztek megbízhatósága kívánnivalót hagy maga után, továbbra sem gondolom, hogy erre kellene pénzt költeni.

Emellett még mindig kérdőjel, hogy miért a pánik, és miért akarjuk mesterségesen bedönteni a világgazdaságot? Kína eljátszotta a saját halálát, és most megmenti a világot? Újra kell osztani a lapokat globálisan? Nem tudom... az biztos, hogy az életvitelünk, a fogyasztásunk fenntarthatatlan.

A pont az i-re az volt, amikor gyógyult, igazolt fertőzöttek beszámolóit olvastam, hallgattam. Szinte szóról szóra, életkorra pontosan ugyanaz volt, mint amit FEBRUÁRBAN az oviból hozott Nóri. Kicsiknek hosszan tartó magas láz, takony, hányás hasmenés. Középkorú férfiaknak 38-40 fokos csillapíthatatlan láz, iszonyat fájdalmakkal, hányás-hasmenés. Anyák-nők: fejfájás, borzongás, hőemelkedés, gyengeség, hányinger, torokfájás... ezek mind megvoltak. Petitől kérdezte az orvos, hogy járt-e Olaszországban? Mivel nem, nem tesztelte.

Szóval én most a vírussal békében vagyok. Azt hiszem megvannak azok az infóim, amivel a helyére tudtam tenni a dolgokat.

A felhajtással, karanténnal, az eszetlen döntésekkel nem tudok mit kezdeni. A Zállatorvos az első koronavírusos videójában élt azzal az analógiával, hogy Vuhant letolt gatyával találta a vírus. Na, mi olyan szürkemarhabőr, szittya, nemzeti nadrágtartót vettünk fel a konténerlemezből készült, 8000 lélegeztetőgépes vegyvédelmi nadrágunkra, hogy azt semmilyen vírus le nem tolja! Csak nehogy ne tudjuk időben levenni, ha jön a szükség, és másnak kelljen majd kipucolni a kakiból!
Remélem hamarosan pukkan valami lufi, és kiderül, hogy mi az ábra.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések