Ugrás a fő tartalomra

A hiszti felrobbantotta a netet!

Pont ma olvastam a témában két helyen is. Azt hiszem a spektrum két ellenpólusán. Nem is feltétlen a bejegyzések, mert az egyik csak egy szimpla kérdés volt a hiszti definíciójáról, a másik meg egy cikk a kiborult gyerek és szülője társadalmi megítéléséről.
Persze, ami érdekes volt, azok a kommentek. Mennyire másképp látjuk ugyanazt a helyzetet!

Én nem a gyerekek viselkedését akarom megfejteni, és tanácsokat adni a megoldásukra, csak egy csomó kérdés merült fel bennem a témával kapcsolatban.

Jaj, de azért valami alapállást kell adni, legyen itt egy eset:
Fent látható ifjú hölgy lekapja a dm-ben az állványról a szemüveget, és meg szeretné tartani, Édesanya mondja neki: nem, Kincsem, ezt nem vesszük meg! De iden! Nem, Szívem, kérlek tedd vissza! Dededededededeee! Én veszem! Fizeti Néninek! Sírás, közelharc, üzletből mihamarabb ki! (illetve kinek-milyen befejezés fekszik, vérmérséklet és legjobb tudás szerint)

Az én kérdéseim ilyesmik:

- Ha nem a Kishölgy, hanem egy nagykorú szerettünk viselkedik hasonlóan, értsd irracionálisan, az alapállapottól eltérő vehemenciával, akkor hogyan reagálunk rá? Leszidjuk, hogy miért viselkedik így? Az Ő korában ez nem illik!

- Az ilyen eseteket a gyereknél automatikusan izoláljuk a nap többi történésétől, a napjában résztvevő emberektől, és széttárt karokkal állunk és nem értjük. Ha egy felnőtt munka után szentségelve csapkod, és nem lehet vele két értelmes szót váltani, akkor miért egyértelmű, hogy valaki/valami kiborította és/vagy frusztrálja?!

- Vajon létezik olyan, hogy a gyerek "csak úgy" bepipul? Minden ok és látható előjel nélkül?  Nem pisis, nem kakis, nem éhes, nem fáradt, megkapta a napi érzelmi munícióját is- tegyük fel...

- Végül, miért érezzük annak szükségét, hogy a gyereket folyamatosan megjavítsuk? Át- és megneveljük? Miért gondoljuk azt, hogy a gyerek egy kicsit éretlen, silány felnőtt, akit fel kell javítani, mert hát így csak nem maradhat?!

Az már engem nem érdekel, hogy a nénik ilyenkor milyen frekvencián cuppognak, vagy mennyire forgatják a szemüket, esetleg mit szólnak be. Tudom, hogy van a fáradtságnak, frusztráltságnak az a szintje, ahol a legkisebb ilyen is atomvillanást idézhet elő, de általában nem érdekel.

Az a jó a nagy korkülönbségben a két gyerek között, hogy pontosan látszik (illetve a Nagy egészen részletesen meg tudta fogalmazni), hogy hol csináltuk jól, és hol rontottuk el. 😄

Azt hiszem érdemes megpróbálni "csak úgy" együtt élni a gyerekkel, mint a család természetéből adódóan egyenjogú, önmagában teljes tagjával. A gyerek nem egy pszichológiai/neurológiai tünetegyüttes, akit javítani kell, mert valamiért nem jó; hanem egy önmagában tökéletes és teljes emberi lény. Aki pont azt tudja, amit tudnia kell, és pont olyan, amilyennek lennie kell. Ha ezt el tudjuk fogadni, akkor fényévekkel kevesebb energiát emészt fel az, hogy beleszuszakoljuk az összes családtagot egy nevelésnek hívott formabedobóba, amiben nem mindenkinek van megfelelő formájú ablaka.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Miért nem járok játszótérre?

Elintézhetném nagyon egyszerűen:
1. kertes házban lakunk, falu a fővárosban, kutyával, cicával, hintával, paradicsommal
2. valószínűleg pont a környék jellege miatt 15 percnyire van a legközelebbi játszótér, egy lakótelep közepén.
Emígyen egy cseppet sem tartom logikusnak a játszótér látogatását. miért mennék a természetes játszótérről egy szintetikusra?!
De megnyugtatlak, van hosszabb verzió is. Meg cifrább is.

Egészség és örökkévalóság

Amikor a gyerekeimre gondolok, nagyon fontosnak tartom az egészségüket. Stressz, para, amikor betegek, esetleg olyan tünetekkel, amik ismeretlenek számomra. Féltem őket, de igyekszem olyan kezelést választani, ami nem tartalmaz felesleges mennyiségű gyógyszert. Tudom, hogy hosszú távon ezzel segítem őket.

Hasonlóan állok a saját IR-emhez, és a pajzsmirigy alul működésemhez.