Ugrás a fő tartalomra

Rossz anyák

Megnéztem a filmet: itt a szereposztás... érdekes volt...
Anyaság és család szempontjából békés és normális, védett közegben élek. Legyen szó a szűkebb családról vagy barátokról. Semmi dráma, semmi ítélkezés, semmi extra. Bár sokféle emberrel vagyok kapcsolatban, mégsem éreztem sosem úgy, hogy bármikor is megítélnének amiatt, hogy hogyan nevelem a gyerekeimet, azok hányan vannak, és hogy miért gondolom azt, amit gondolok. De tisztában vagyok vele, hogy ez nem mindenhol van így. Pl ebben a filmben sem :)

A "Rossz anyák" egy, szerintem eléggé elcsépelt, vagy nagyon sokszor meglovagolt sémára építi fel az iskolás korú gyerekkel rendelkező anyukák életének dilemmáit. Tulajdonképpen fogták az amerikai gimis-szekálós, menő csajok vs lúzerek klisét, és továbbvitték: most éppen nem a gyerekek szekálják egymást, hanem az anyukák. Vannak a Tökéletes Anyuk, tökéletes hajjal és sminkkel, tökéletes gyerekekkel és élettel. Aktív tagjai a szülői munkaközösségnek, az elnök kezében az egész iskola, tanárostul, edzősül. Jaj annak, aki ujjat húz velük! Aztán vannak az "Átlaganyuk", akár illetlenül sok gyerekkel, akik nyúzottak, elkésnek, rohannak, bénáznak. Persze a főhős ujjat húz a Tökéletesekkel, ami miatt a gyerekeit éri atrocitás, aztán az "átlaganyu" megnyeri a szülői munkaközösség elnöke posztot, és minden kisimul. Kiderül, hogy a tökéletesség csak máz, és tulajdonképpen mindenki csak a legjobbat akarja a gyerekének. Aprócska csavar a kliséhez képes, hogy a rossz elnyeri méltó büntetését, de a végén nem magzatpózban sír az ágyán, hanem elviszi Átlaganyuékat a férje magángépén egy kis kiruccanásra.

A nagyon sablonos történetet megspékelték jó adag káromkodással, némi pucérkodással, de igazából ettől sem lett jobb. Mondjuk angolul néztem, és hát 2 szót variálva nem nagyon lehet választékosan káromkodni sem...nem segített.

A férfiak valami miatt, ha nem is közellenségként, de mindenképpen negatív előjellel bírtak csak jelen lenni ebben a történetben. Vagy szánalmasan éretlenek voltak, vagy csak a szex érdekelte őket, vagy dollár milliárdokat adócsaltak, és börtönben ültek, vagy elnyomták a feleségeiket, vagy éppenséggel féltek tőlük. Az egyetlen pozitív férfiszereplő is csak azért volt az, mert hihetetlen szexi, és özvegyként egyedül neveli a lányát... pff! Normális családot nem is nagyon találtam a filmben, félő, hogy kihaltak...

Ami viszont tetszett benne, az néhány gondolat:
- Aki azt gondolja, hogy tudja, hogy szülőként mit csinál, és ezt az egész szülős dolgot érti, az hazudik. A legtöbbször csak megyünk az áramlattal az alapelveink mentén, és majd lesz, ahogy lesz... Jobb lenne, ha lenne valami biztos pont, vagy módszer, vagy bármi, ami alapján meg tudjuk nézni, hogy most éppen végletesen elszúrjuk, vagy jól csináljuk, de ilyen sajnos nem létezik.
- A XXI. században egyszerűen képtelenség jó szülőnek lenni, vagy legalábbis úgy érezni, úgy nézni magunkra, hogy jó szülők vagyunk. Annyi információ, elvárás, tömegnyomás, frusztráció van a környezetünkben, hogy anya/szülő legyen a talpán, aki sose bátortalanodott még el. Az ehhez nagyon sokszor társuló magány sem segít...
- Anyának jár néha, hogy kieressze a gőzt. Pont. Nem kell seggrészegre inni magát senkinek, és nem kell minősíthetetlenül viselkedni nyilvános helyeken, bár bizonyos helyzetekben lehet, hogy csak az segít. Szabad egész nap pizsamában sorozatot nézni, amíg a gyerek nagymamázik (megvolt, köszi!), szabad egyedül elmenni, szabad barátnőkkel kimenőre menni. Szabad úgy érezni, hogy a mai egy nagyon sz@r nap volt, elegem van, ne szóljon hozzám senki.

Nem rossz anya az, aki néha elfárad, kiakad, elege van. A gyerekének elég jó anya mindenki. Néha még én is...

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A hiszti felrobbantotta a netet!

Pont ma olvastam a témában két helyen is. Azt hiszem a spektrum két ellenpólusán. Nem is feltétlen a bejegyzések, mert az egyik csak egy szimpla kérdés volt a hiszti definíciójáról, a másik meg egy cikk a kiborult gyerek és szülője társadalmi megítéléséről.
Persze, ami érdekes volt, azok a kommentek. Mennyire másképp látjuk ugyanazt a helyzetet!

Én nem a gyerekek viselkedését akarom megfejteni, és tanácsokat adni a megoldásukra, csak egy csomó kérdés merült fel bennem a témával kapcsolatban.

Jaj, de azért valami alapállást kell adni, legyen itt egy eset:
Fent látható ifjú hölgy lekapja a dm-ben az állványról a szemüveget, és meg szeretné tartani, Édesanya mondja neki: nem, Kincsem, ezt nem vesszük meg! De iden! Nem, Szívem, kérlek tedd vissza! Dededededededeee! Én veszem! Fizeti Néninek! Sírás, közelharc, üzletből mihamarabb ki! (illetve kinek-milyen befejezés fekszik, vérmérséklet és legjobb tudás szerint)

Az én kérdéseim ilyesmik:

- Ha nem a Kishölgy, hanem egy nagykorú szerettünk …

Elengedtem és visszakaptam

Arra már rájöttem, hogy az anyaság, vagy lehet, hogy az élet úgy egyáltalán hullámvasút. Egyszer minden és mindenki okés, máskor meg csak kapkodom a fejem, hogy hová tűnt a talaj a lábam alól?! Ez a mostani várandósság is ilyen...

Azzal kezdődött, hogy a 40. szülinapomra kaptam egy pozitív tesztet. Már egy ideje tudtam, hogy nem vagyok egyedül. Cserébe jött a pecsételő vérzés, és ment a kukába 3 prágai vonatjegy, mert nem mertem elindulni.
Pár hét para és fekvés után ez a hullám elcsitult.

Aztán a második trimeszter végén kiderült, hogy a köldökzsinór nem jó helyről ered, és valószínűleg szabadon futó erek vannak a magzatburokban. Ez akkor okoz gondot, ha beindul a szülés, reped a magzatburok, mert akkor az erek is repednek. Életveszély a babának. Hogy emellett a VBA2C terveimről is le kellett mondani, az már semmi volt, nem is érdekelt. Persze voltam olyan hülye, hogy utána olvastam a "vasa previa"-nak... nem voltak horror történetek, mert ha diagnosztizált esetről van szó…

A tanévkezdés margójára

Az a baj, hogy amikor eszembe jut valami forradalmi gondolat, akkor nem írom le, és a végén valami zavaros katyvaszból kell előhalásznom a gondolataimat. Mármint a fejemből. Nehezen szedtem ezt is össze, pedig az Aldiba menet és jövet olyan kis helyre esszének tűnt!

Nóri hamarosan 3 éves, intézményköteles, vagy tanköteles, nem tudom pontosan a kifejezések jelentéstartalmát, a lényeg az, hogy valahová járnia kellene nem sokára. Nyilván nem fog.
Sokan kérdezik, hogy mondják: jaj, akkor már mindjárt megy oviba! Én meg sejtelmesen mosolygok, vagy, ha olyan a helyzet, akkor a mosoly mellé finoman megrázom a fejem... Nagyon kényesnek érzem a témát. Mit mondjak? Nem, nem megy oviba, még otthon tudok maradni/otthonról dolgozom... persze, így van, de nem ez az igazi indokNem, nem megy oviba, az ovi nem neki való... ez is igaz, de akkor meg kerek szemmel néznek, hogy mi baja ennek a kis bűbájnak, hogy az ovi nem neki való?! Nem, nem megy oviba, az ovi nem való egy gyereknek sem... igen, ez az i…