A liberális nevelés megbukott

Egyre több, főleg keresztény (tyén) ismerősöm oszt meg hasonló című és tartalmú írásokat, amiben azt ecseteli egy általában állami iskolában tanító pedagógus, hogy milyen borzalmas állapotban van az ifjúság. Lusták, szemtelenek, kezelhetetlenek, nincs motivációjuk, és a szülő sem együttműködő, ha baj van. Legalábbis én ezt veszem ki belőle.

A politikának hála a liberalizmus, mint szó inkább valamiféle értékvesztést jelent nekem, mint a szabadság bármilyen formáját, nem tudom más hogy van ezzel.

De tessék mondani, mi az a liberális nevelés?

A liberális nevelés az, amikor valamilyen oknál fogva elhanyagolom a gyereket, értsd: nem játszom vele, nem mesélek neki; valamilyen digitális eszközre bízom, hogy engem hagyjon? A konfliktusokat inkább elintézem azzal, hogy megadok neki mindent, amit éppen kitalál, csak hagyjon már békén! A jószülőségemet pedig azzal próbálom bizonyítani neki, hogy "majd én elintézem, hogy kirúgják azt a tanárt, aki pikkel rád"!
Ez nevelés? Ez liberális?

Vagy a liberális nevelés az, amikor figyelek a gyerek szükségleteire és igényeire, ezeket betöltöm, mielőtt bármit is szeretnék tőle? Értsd: testi közelség, odafigyelés, hallgatás, idő, mese... A konfliktusokat ezekkel próbálom megelőzni, ha mégis bekövetkeznek, akkor visszavezetem, hogy mi romlott el? Kezdem, mint a babáknál: éhes, szomjas, fáradt, más bántotta, szorítja a cipő, frusztrált bármi miatt, ha nem, akkor én milyen idegállapotban voltam, én mit rontottam el? A 19 éves gyerekneveléses pályafutásom alatt még nem volt olyan, hogy házon kívüli konfliktus miatt be kellett volna mennem valahová, ezért nem tudom, hogy hogyan reagáltam volna, de azt hiszem szerettem volna megérteni a teljes történetet.
Ez nevelés. Liberális? Ez megbukott?

Nem tudom, hogy liberális-e, szeretném azt hinni, hogy ez a normális. Hogy a gyerek(ek), akit Isten ránk bízott, ugyanannyi jogot kapott a tiszteletre és a méltósága megőrzésére, mint a felnőtt. Legyen szó a fizikai, érzelmi szükségleteiről, az igényeiről.

Annyiszor látom azt, hogy a szülő/felnőtt tiszteletet követel magának, de az eszébe sem jut, hogy tiszteletet adjon bárkinek, aki a tápláléklánc alacsonyabb fokain tengődik. Értsd: Apa Anyának, szülő gyereknek, manager a takarítónak. Amikor egy félreértelmezett világkép alapján Apa a mindenható Úr a családban, és mindenki más legalábbis az alattvalója.Ha van egy sör a kosárban nekem, akkor neki miért kell visítania a nyalókáért? Felmerült ez már kérdésként?
Ezt a rendszert nyilván könnyebb menedzselni családon belül, és az intézményekben is, mert nincs kérdés, nem lóg ki senki. Vagy ha igen, akkor az kezelni kell. Csak ebben elveszítjük a gyerekeinket.

Az én vizsgálati mintám nem mondható reprezentatívnak, mert eddig még csak 1 db érte el a nagykorúságot, de sokszor bánom, hogy akkor ott, és úgy... Mert a gyerek ne hisztizzen, és ne nyerjen játszmát a szülővel szemben, és a gyerek akaratát le kell törni...Istenem, mit tettem?! Persze csupa jó szándékból, az ő érdekében. Most már elég öreg vagyok ahhoz, hogy hallgassak az ösztöneimre és a józan eszemre a dogmák és elméletek helyett.

Ha egy baba szagolgatni és puszilgatni való, akkor az ölemben lesz, és velem alszik, és szagolgatom, és puszilgatom.
Ha vergődik, akkor megszoptatom, nem 3 óra múlva, hanem most.
Ha sír megvigasztalom, és ha fáj, megpuszilom. Akkor is ha fiú, és akkor is, ha már "túl nagy".
Ha megy a műsor, és tudom, hogy az okot már nem tudom megszüntetni, akkor annak tudatában, hogy én vagyok a felnőtt, nem kezdek el játszmázni, csatázni vele, hanem szelíden mentem, ami menthető, és a békés rendezésre törekszem.

A nem bukott konzervatív nevelés szerint ezekkel elrontjuk a gyereket, és sosem lesz önálló, és folyton az anyján fog lógni. Az én elméletem az, hogy minden gyerekhez jár egy adott mennyiségű nettó szívás, amit nem lehet kikerülni.
Külön szobában alszik a gyerek és már 3 órásan átalussza az éjszakát? Szuper! Majd beszéljünk 5-7 év múlva, amikor egy éjjel 25x kíséred vissza az ágyába, mert veled akar lenni, vagy meg se tudja magyarázni...
A gyerek mindig tiszteli az idősebbeket, előre köszön és sosem felesel? Szuper! Beszéljünk 10 év múlva, amikor könnyek között adnál hálát egy feleselésért, mert legalább hozzád szólt...
Tudnám folytatni a sort legyen az szociális, vallási vagy egészségügyi téma. Tipp: a könnyebbik utat választod, ha a pihe-puha babádat ölelgeted és kelsz hozzá éjjel párszor, ha ez már elmúlt, akkor innen szép nyerni :)

Hogy akkor mi bukott meg? Megbukott a teljesen elembertelenedett oktatás, ami kizsigerelte a pedagógust és a gyereket, mert mindkettő heti 50 órában nyomja az iskolapadot.
Megbukott a fáradt, kiégett szülő, aki már nem tud örömöt találni az életben, a gyerekeiben és a vele járó feladatokban, felelősségben meg pláne nem.
Megbukott a család, és a tágabb közösségek, amik megszűntek gondoskodni a tagjaikról, megszűntek óvni, védeni, bátorítani, erősíteni és példát adni. (mert ez az iskola dolga?!)
Adjuk össze ezeket, és ne csodálkozzunk, hogy a gyerekeket lehetetlen motiválni, nem érdekli őket semmi, és kezelhetetlenek. Miért lennének mások? Nincs mibe kapaszkodniuk, és egymást nem tudják megtartani...