Ugrás a fő tartalomra

Íme A Nő

Mostanában sokat foglalkozom az iskola/tanulás-tanítás témakörrel, otthon oktatás, unschooling meg miegyéb... na, ez is megér majd egy blogpost-ot! Mi van a gyerekben, hogyan tanul? Egyáltalán ki tanít kit?

Én most tanultam, méghozzá a legkissebbemtől. És ráadásul olyat, amiről szentül meg voltam győződve, hogy én fogom neki megtanítani, hogy hogyan Lehet nőnek lenni?

Van itt egy pici kis ösztönlény, aki gyönyörű tükröt mutat, és időről-időre meglep, amikor meglátom, hogy milyen egyszerű és tiszta lehetne minden.



Még alig tudott ülni, de ha valami textil került a kezébe, azzal nagyon szépen eljátszogatott. Aztán már állt, és segített teregetni, rázta a ruhákat veszettül. Persze máshol is volt volt ruha, mint a szárítón, de ezt újabban nem bánom. Aztán egyszer végig turkáltunk 3-4 óriási zsákot, és 2 órán keresztül a hangját sem lehetett hallani. Belemerült a ruhakupacokba, egyszerre 2-3 ruhadarab volt a nyakában, én meg hol gyönyörködtem benne, hol aggódtam, hogy nem lesz-e kiütéses a turkálós mosószermaradványoktól?!

Az életkorának megfelelően rettentő nagy flow-ban tud pakolni, pláne a táskámat és a pénztárcámat, amit rendszeresen ki is belez. (én meg a boltban fizetéskor veszem észre, hogy a bankkártyámnak nyoma veszett) Legutóbb egy ilyen belezés után a hosszú vállpántos ridikülömet húzta maga után, mint egy kiskutyát. Kapott a nagyszüleitől egy méretének megfelelő kistáskát, amit szeret magával cipelni. Szóval csinálja, amit egy ekkora gyerek csinálni szokott.

Ma reggel, amikor a székre halmozott ruhákat pakoltam, előkerült egy fodros, bordó szuper csinos ruha, amiben egy esküvőn voltunk 2-3 hete. Rögtön eldobott mindent, és rázta, húzta maga után! Aztán olyat tett, amit eddig még soha: odahozta a ruhát, és mutatta, hogy fel szeretné venni. Aztán ment a tükörhöz, és megnézte magát, boldog volt tőle!


Alig látszik ki a földből, és Nőbb a nőnél!

Hát persze, hogy az első elolvadás után filozofálnom kellett.

Mennyire egyszerű örömet találni... bármiben! Ez csak egy ruha. fél méter textil, és lehet tőle mosolyogni! Nem ciki, hogy csak egy ruha, nem ciki, hogy lányos, nem ciki, hogy nem tökéletes az outfit.

Sokszor feszengek még mindig, amikor valami nagyon nőies dolog vonz. Egy magas sarkú cipő, egy szoknya, vagy hasonló. Sose voltam egy lányos lány, mindig cikinek éreztem a lányos dolgokat, a babázást, vagy anyásnak lenni, illetve egy idő után már a szoknyát és a copfot is.

A pici lányom megint tanít: igen, lát a tükör előtt állni, lát sminkelni, de ahogy ő nézte magát, az utánzáson túl is mutatott valamit. Nem "cicababás plázamacaság" örülni annak, hogy szép, amit a tükörben látunk. Nem szégyellni való, és nem ciki.

Nyilván eszébe se jutott, hogy a tükörbe nézve azt keresse, ami esetleg nem felel meg a mostani szépségideálnak. a gyönyörű ruha alatt egy kinyúlt, kopott kombidressz, és egy lereggelizett leggings volt. Örült a fodros ruhának, és a tekintetében nem az volt, hogy erősítsem meg, hogy tényleg szép, hanem az, hogy "nézd Anya milyen szép vagyok!"

A Nőnek kell a szépség. A Nő számára a szépség egy betáplált vágy, adottság. Tisztán, egyértelműen és természetesen. Aztán jönnek az évek, a rossz visszacsatolások, pár ártalmatlanul elejtett, nem feltétlen rosszindulatú szó, jelző, kudarc... és jön a szégyenérzet, az alkalmatlanság és a méltatlanság érzése.

Nekem tetszik, amit a tükörben látok? Tudok neki örülni? A mostani képem sokkal jobban tetszik, mint a 3 évvel ezelőtti, de mégis? Te szépnek találod magad, amikor tükörbe nézel, vagy a defekteket keresed? Mernél ide képet posztolni magadról? (én nem!) http://bit.ly/1sukJ1G

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egészség és örökkévalóság

Amikor a gyerekeimre gondolok, nagyon fontosnak tartom az egészségüket. Stressz, para, amikor betegek, esetleg olyan tünetekkel, amik ismeretlenek számomra. Féltem őket, de igyekszem olyan kezelést választani, ami nem tartalmaz felesleges mennyiségű gyógyszert. Tudom, hogy hosszú távon ezzel segítem őket.

Hasonlóan állok a saját IR-emhez, és a pajzsmirigy alul működésemhez.

A hiszti felrobbantotta a netet!

Pont ma olvastam a témában két helyen is. Azt hiszem a spektrum két ellenpólusán. Nem is feltétlen a bejegyzések, mert az egyik csak egy szimpla kérdés volt a hiszti definíciójáról, a másik meg egy cikk a kiborult gyerek és szülője társadalmi megítéléséről.
Persze, ami érdekes volt, azok a kommentek. Mennyire másképp látjuk ugyanazt a helyzetet!

Én nem a gyerekek viselkedését akarom megfejteni, és tanácsokat adni a megoldásukra, csak egy csomó kérdés merült fel bennem a témával kapcsolatban.

Jaj, de azért valami alapállást kell adni, legyen itt egy eset:
Fent látható ifjú hölgy lekapja a dm-ben az állványról a szemüveget, és meg szeretné tartani, Édesanya mondja neki: nem, Kincsem, ezt nem vesszük meg! De iden! Nem, Szívem, kérlek tedd vissza! Dededededededeee! Én veszem! Fizeti Néninek! Sírás, közelharc, üzletből mihamarabb ki! (illetve kinek-milyen befejezés fekszik, vérmérséklet és legjobb tudás szerint)

Az én kérdéseim ilyesmik:

- Ha nem a Kishölgy, hanem egy nagykorú szerettünk …

Zöldség fasírt

Ha az ember nem eszik húst, akkor is szeretne finomat enni. A családnak készített pulykafasírtot készítettem el gyökérzöldségekből, zsír, tej és mindenféle mentesen.

Az a jó benne, hogy nincs szigorú recept, elég gyorsan megvan, és majdnem minden diétába beilleszthető...
Illetve addig lehet variálni, amíg jó nem lesz :D