Ugrás a fő tartalomra

Íme A Nő

Mostanában sokat foglalkozom az iskola/tanulás-tanítás témakörrel, otthon oktatás, unschooling meg miegyéb... na, ez is megér majd egy blogpost-ot! Mi van a gyerekben, hogyan tanul? Egyáltalán ki tanít kit?

Én most tanultam, méghozzá a legkissebbemtől. És ráadásul olyat, amiről szentül meg voltam győződve, hogy én fogom neki megtanítani, hogy hogyan Lehet nőnek lenni?

Van itt egy pici kis ösztönlény, aki gyönyörű tükröt mutat, és időről-időre meglep, amikor meglátom, hogy milyen egyszerű és tiszta lehetne minden.



Még alig tudott ülni, de ha valami textil került a kezébe, azzal nagyon szépen eljátszogatott. Aztán már állt, és segített teregetni, rázta a ruhákat veszettül. Persze máshol is volt volt ruha, mint a szárítón, de ezt újabban nem bánom. Aztán egyszer végig turkáltunk 3-4 óriási zsákot, és 2 órán keresztül a hangját sem lehetett hallani. Belemerült a ruhakupacokba, egyszerre 2-3 ruhadarab volt a nyakában, én meg hol gyönyörködtem benne, hol aggódtam, hogy nem lesz-e kiütéses a turkálós mosószermaradványoktól?!

Az életkorának megfelelően rettentő nagy flow-ban tud pakolni, pláne a táskámat és a pénztárcámat, amit rendszeresen ki is belez. (én meg a boltban fizetéskor veszem észre, hogy a bankkártyámnak nyoma veszett) Legutóbb egy ilyen belezés után a hosszú vállpántos ridikülömet húzta maga után, mint egy kiskutyát. Kapott a nagyszüleitől egy méretének megfelelő kistáskát, amit szeret magával cipelni. Szóval csinálja, amit egy ekkora gyerek csinálni szokott.

Ma reggel, amikor a székre halmozott ruhákat pakoltam, előkerült egy fodros, bordó szuper csinos ruha, amiben egy esküvőn voltunk 2-3 hete. Rögtön eldobott mindent, és rázta, húzta maga után! Aztán olyat tett, amit eddig még soha: odahozta a ruhát, és mutatta, hogy fel szeretné venni. Aztán ment a tükörhöz, és megnézte magát, boldog volt tőle!


Alig látszik ki a földből, és Nőbb a nőnél!

Hát persze, hogy az első elolvadás után filozofálnom kellett.

Mennyire egyszerű örömet találni... bármiben! Ez csak egy ruha. fél méter textil, és lehet tőle mosolyogni! Nem ciki, hogy csak egy ruha, nem ciki, hogy lányos, nem ciki, hogy nem tökéletes az outfit.

Sokszor feszengek még mindig, amikor valami nagyon nőies dolog vonz. Egy magas sarkú cipő, egy szoknya, vagy hasonló. Sose voltam egy lányos lány, mindig cikinek éreztem a lányos dolgokat, a babázást, vagy anyásnak lenni, illetve egy idő után már a szoknyát és a copfot is.

A pici lányom megint tanít: igen, lát a tükör előtt állni, lát sminkelni, de ahogy ő nézte magát, az utánzáson túl is mutatott valamit. Nem "cicababás plázamacaság" örülni annak, hogy szép, amit a tükörben látunk. Nem szégyellni való, és nem ciki.

Nyilván eszébe se jutott, hogy a tükörbe nézve azt keresse, ami esetleg nem felel meg a mostani szépségideálnak. a gyönyörű ruha alatt egy kinyúlt, kopott kombidressz, és egy lereggelizett leggings volt. Örült a fodros ruhának, és a tekintetében nem az volt, hogy erősítsem meg, hogy tényleg szép, hanem az, hogy "nézd Anya milyen szép vagyok!"

A Nőnek kell a szépség. A Nő számára a szépség egy betáplált vágy, adottság. Tisztán, egyértelműen és természetesen. Aztán jönnek az évek, a rossz visszacsatolások, pár ártalmatlanul elejtett, nem feltétlen rosszindulatú szó, jelző, kudarc... és jön a szégyenérzet, az alkalmatlanság és a méltatlanság érzése.

Nekem tetszik, amit a tükörben látok? Tudok neki örülni? A mostani képem sokkal jobban tetszik, mint a 3 évvel ezelőtti, de mégis? Te szépnek találod magad, amikor tükörbe nézel, vagy a defekteket keresed? Mernél ide képet posztolni magadról? (én nem!) http://bit.ly/1sukJ1G

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mindenmentes házi májkrém recept

A családban majdnem mindenki szereti a májkrémet, még a legkisebb is. A bolti májkrémben nagyon kevés olyan összetevő van, amit úgy magában szívesen megennék, vagy megetetnék mással, szóval azt inkább offolom.
Évekkel ezelőtt ettem már házi májkrémet, de akkor az nagyon nem ízlett, nehéz volt és száraz. Akartam egy nagyon szuper sajátot, és elsőre sikerült, amit azóta már többször megismételtem.


Elengedtem és visszakaptam

Arra már rájöttem, hogy az anyaság, vagy lehet, hogy az élet úgy egyáltalán hullámvasút. Egyszer minden és mindenki okés, máskor meg csak kapkodom a fejem, hogy hová tűnt a talaj a lábam alól?! Ez a mostani várandósság is ilyen...

Azzal kezdődött, hogy a 40. szülinapomra kaptam egy pozitív tesztet. Már egy ideje tudtam, hogy nem vagyok egyedül. Cserébe jött a pecsételő vérzés, és ment a kukába 3 prágai vonatjegy, mert nem mertem elindulni.
Pár hét para és fekvés után ez a hullám elcsitult.

Aztán a második trimeszter végén kiderült, hogy a köldökzsinór nem jó helyről ered, és valószínűleg szabadon futó erek vannak a magzatburokban. Ez akkor okoz gondot, ha beindul a szülés, reped a magzatburok, mert akkor az erek is repednek. Életveszély a babának. Hogy emellett a VBA2C terveimről is le kellett mondani, az már semmi volt, nem is érdekelt. Persze voltam olyan hülye, hogy utána olvastam a "vasa previa"-nak... nem voltak horror történetek, mert ha diagnosztizált esetről van szó…

A tanévkezdés margójára

Az a baj, hogy amikor eszembe jut valami forradalmi gondolat, akkor nem írom le, és a végén valami zavaros katyvaszból kell előhalásznom a gondolataimat. Mármint a fejemből. Nehezen szedtem ezt is össze, pedig az Aldiba menet és jövet olyan kis helyre esszének tűnt!

Nóri hamarosan 3 éves, intézményköteles, vagy tanköteles, nem tudom pontosan a kifejezések jelentéstartalmát, a lényeg az, hogy valahová járnia kellene nem sokára. Nyilván nem fog.
Sokan kérdezik, hogy mondják: jaj, akkor már mindjárt megy oviba! Én meg sejtelmesen mosolygok, vagy, ha olyan a helyzet, akkor a mosoly mellé finoman megrázom a fejem... Nagyon kényesnek érzem a témát. Mit mondjak? Nem, nem megy oviba, még otthon tudok maradni/otthonról dolgozom... persze, így van, de nem ez az igazi indokNem, nem megy oviba, az ovi nem neki való... ez is igaz, de akkor meg kerek szemmel néznek, hogy mi baja ennek a kis bűbájnak, hogy az ovi nem neki való?! Nem, nem megy oviba, az ovi nem való egy gyereknek sem... igen, ez az i…